Az iráni háború és a tűrés határai: Jonny Gannon elemzése
2026. április 4-én egy, a Financial Timesban megjelent cikkben Jonny Gannon, a CIA egykori operatív tisztje, arra figyelmeztet, hogy az Egyesült Államoknak és Izraelnek Irán ellen indított katonai akciói, melyek sorozatos csapásokat mértek a perzsa állam katonai és biztonsági apparátusára, nem szabad, hogy politikai átalakulás ígéretével ringassák meg magukat. Gannon hangsúlyozza, hogy a reményteljes rezsimváltozás már elúszott, de az Egyesült Államok csapásmérő képességeit még tovább gyengíthetik.
A szakértő véleménye szerint kulcsfontosságú, hogy Washington a katonai sikereket úgy használja ki, hogy ne tévessze szem elől a realitásokat. Gannon megjegyzi, hogy pusztán a katonai nyomás ritkán vezet rendszerváltáshoz, és figyelmeztet arra, hogy a teheráni politikai változások esélyei a jövőben minimálisak. A Forradalmi Gárda és a hadsereg a hatalmuk megőrzésén dolgozik, hiszen ez támogatja saját gazdasági érdekeiket. Kézzelfogható eredmények ellenére a rendszer karhatalmi eszközei jórészt épen maradtak.
A cikk másik fontos megállapítása, hogy hiányzik egy egységes iráni ellenzék, amely képes lenne a politikai hatalomátvételre. A száműzetésben élő Mudzsahedin-e Halk (MEK) csoport Iránon belül hiteltelen, és bár Reza Pahlavi, az utolsó sah fia a legismertebb külföldi ellenzéki figura, nem rendelkezik a biztonsági és katonai intézmények támogatásával, ami elengedhetetlen lenne bármilyen jelentős hatalomátmenethez.
Gannon kibővíti az elemzését az Öböl menti szövetségesek számára, különösen az Egyesült Arab Emírségek számára fenyegető kockázatokkal. Az elhúzódó konfliktus következményeként nő a rakéta- és drónfenyegetés, miközben akadozhat a Hormuzi-szoros hajóforgalma. A befektetői bizalom megingása és az iráni proxi szervezetek által elkövetett titkos műveletek szintén komoly problémákat okoznak.
A szakértő figyelmeztetett arra is, hogy az Egyesült Államok ne lépje túl Donald Trump deklarált céljait, és ne sodródjon bele egy véget nem érő rendszerváltási kampányba, mivel a legrosszabb forgatókönyv egy újabb regionális háború kirobbanása lehet. Az elmúlt generációk amerikai döntéshozói sokszor hittek abban, hogy a Közel-Keletet pusztán katonai erővel és politikai ténykedéssel át lehet rendezni, de ez a megközelítés rendre kudarcot vallott.
A cikk végén Gannon hangsúlyozza, hogy a rezsim megbuktatása ugyan lehetséges, de a legitimitás, az intézmények és a tartós politikai rend kialakítása már sokkal nehezebb feladat. Az intervenciók következményei évtizedekkel később is mérhetetlenül kockázatosak lehetnek. Így a javasolt stratégiai türelem lényege, hogy a lehető leghamarabb vissza kell fogni a bombázásokat, elkerülve, hogy a civil lakosság a rezsim mögé álljon.
Az iráni helyzet tehát bizonytalan, és a jövőbeni események alakulása a közel-keleti geopolitikában komoly kihatással lesz a nemzetközi közösségre is.
