Már nem csak időszakos a baj: óriási a vízhiány itthon
A Balaton vízállása 2026 októberének elején 29 centiméter volt, alig haladva meg a 2003 októberében mért 23 centiméteres történelmi minimumot. Az értékek nem a tó átlagos mélységét, hanem a vízmérce nullpontjához viszonyított vízszintet jelentik.
A Balaton sekély tó, ezért vízszintjének ingadozása önmagában természetes jelenség. A jelenlegi helyzetet azonban már nem csupán a természetes változékonyság magyarázza: ugyanaz az alacsony vízszint ma melegebb éghajlaton, nagyobb párolgási igény mellett alakul ki.
A tó vízmérlegét négy tényező határozza meg: a bemeneti oldalon a csapadék és a hozzáfolyás, a kimeneti oldalon a párolgás és az elfolyás. A csapadékot és a párolgást nem csak a tó felszínén érdemes vizsgálni, nagy szerepe van annak is, mi történik a vízgyűjtő területén, ahonnan a víz a tó felé érkezhet.
A vízgyűjtő vízellátottságát a Thornthwaite-féle csöbörmodellel vizsgálták, amely hónapról hónapra követi a csapadék és a párolgás viszonyát, így láthatóvá válik, mikor keletkezik víztöbblet és mikor alakul ki vízhiány. Az éves összesítéshez az előző év novemberétől adott év októberéig tartó hidrológiai éveket vették alapul, és az így kapott egyenleget a Balaton 1988 óta elérhető, a tóra átlagolt napi vízállásadataival vetették össze, minden évből az októberi átlagértékeket használva.
A kapcsolat nagyon erős: a korrelációs együttható az elmúlt 20 évre 0,83 körüli. A vízgyűjtőről lefolyó víz közvetlenül táplálja a tavat, így nagyrészt a vízgyűjtő vízegyenlege határozza meg a tó vízállását. Ez nem a tó teljes vízmérlegének kiszámítása, mert abban szabályozási és mesterséges vízmozgások is szerepelnek, de jól jelzi, mennyire összefügg a Balaton állapota a környező terület vízháztartásával.
A 2000-től vizsgált 26 évből 16-ban negatív volt a víztöbblet és a vízhiány éves egyenlege. Több egymást követő negatív egyenlegű év korábban is előfordult, az 1990-es évek elején, 2000 és 2003 között, majd 2021–2022-ben és 2024 óta. A jelenlegi helyzet tehát nem egyetlen száraz nyár következménye, hanem a vízhiány több éven át tartó halmozódásáé.
Magyarország éghajlata a kis éves csapadéknövekedés mellett is jelentősen szárazabbá vált. A Balaton vízgyűjtőjén nemcsak az számít, mennyi víz érkezik, hanem az is, mekkora az éghajlat vízigénye, amely a tó vízfelszínében és a vízgyűjtőn egyaránt jelentkezik, évszakonként eltérő módon.
A globális felmelegedés miatt a legfontosabb változás az évszakok közötti egyensúly eltolódása. A Balaton vízgyűjtőjén korábban általában a nyári vízhiányhoz hasonló nagyságú téli víztöbblet társult, tavasszal inkább többlet, ősszel gyenge hiány volt jellemző. Az évszakos mintázat alapvetően megmaradt, az arányok azonban megváltoztak: az átmeneti évszakokban nincs változás, a téli víztöbblet kissé nőtt, a nyári vízhiány viszont olyan mértékben erősödött, amit az átlagos téli növekedés már nem tud ellensúlyozni. Egy átlagos évben a korábbi víztöbblet vízhiányba ment át.
Különösen fontossá vált a hűvös félév, amikor kisebb a párolgás és visszatöltődhetnek a vízkészletek. Ha ez az időszak is száraz, a tó és vízgyűjtője eleve kedvezőtlenebb helyzetből várja a nyarat. 2025 száraz volt, a téli feltöltődés elmaradt, majd 2026 nyarán is jelentős volt a vízhiány. A Balatont természetes módon már csak egy bőséges csapadékú téli félév mentheti meg a kiszáradástól.
Hasonló folyamatok terhelik a Velencei-tavat is. A tó természeténél fogva erősen ingadozó vízszintű, történelme során többször teljesen kiszáradt, utoljára dokumentáltan 1866-ban. A melegedés itt is kedvez a szélsőségesen alacsony vízálláshoz vezető helyzeteknek: a tó nyári vízhőmérséklete 1971 óta több mint 4 Celsius-fokkal emelkedett, gyorsabban, mint a környező levegőé. A nagyon sekély vízben a kedvezőtlen folyamatok egymást erősíthetik: a hőség és a párolgás csökkenti a vízmennyiséget, a kisebb víztömeg pedig könnyebben felmelegszik. Miközben a vízszint ingadozása természetes, a tó körüli turizmust és infrastruktúrát állandóbb vízállásra rendezték be.
A tudományos eredmények nem támasztják alá, hogy a Balaton másfél évtizeden belül eltűnhet, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet modellezése szerint azonban 2040-től a többéves aszályok idején szükség lesz külső, mesterséges vízpótlásra. A felkészüléshez nem elég azt figyelni, hogy most megdől-e a 2003-as minimumrekord – ami vélhetően nem fog, mert októberben a tó vízszintje egy-egy centit emelkedett. Azt kell elfogadni, hogy a nyáron egyre erősödő vízhiányt a hűvös időszak gyengén növekvő víztöbbletéből nem lehet pótolni. A Balaton jövőjéről szóló gondolkodás középpontjába ezt az átalakuló egyensúlyt kell helyezni, és minél inkább hagyni kell a vizet a bőséges csapadékú téli félévek idején a tóban és a vízgyűjtőjén – egy átlagos csapadékú télen vagy nyáron erre már nincs esély.
