Húsz éve nincs rendszer a közszolgálati bérekben
Egy új tanulmány szerint a magyar közszolgálatban ahány törvény, annyi bérlogika érvényesül. Az állam a követelőző ágazatokat jutalmazza, a csendesebbeket nem, a nők pedig a közszférában is 10–15 százalékkal keresnek kevesebbet. A szakértők és a szakszervezetek szerint átfogó reformra és valódi érdekegyeztetésre lenne szükség, ehhez azonban egyelőre hiányzik a politikai akarat.
A közszolgálati bérrendszerekről szóló tanulmányt október 15-én mutatta be a Magyar Közgazdasági Társaság Munkaügyi Szakosztályának rendezvénye. Csóti Csaba, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke szerint a közszolgálatban két igazi probléma van: az elismertség hiánya és a bérrendszerek hiánya, és ami van, az nem rendszer. Emlékeztetett arra, hogy az utolsó komoly kísérlet a kiszámítható életpályára húsz éve, a Vadász János-féle reformmal történt.
Mélypataki Gábor, a Miskolci Egyetem docense a tanulmányt ismertetve elmondta: legtágabb értelmezésben nagyjából 1,1 millió ember volt érintett a közszolgálati foglalkoztatásban. A zárt, karrierelvű közszolgálat alku volt: az állam biztonságot és kiszámítható előmenetelt ad, a közszolga cserében elfogadja, hogy nominálisan kevesebbet keres a versenyszféránál. Mélypataki szerint ebből a cseréből az állam csak a számára kedvező felét tartotta meg: a rugalmasítási szabályokat átvették, a védelmi szabályokat viszont nem.
Ludányi Dávid, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa a közigazgatásra szűkítette a vizsgálatot. Szerinte már ott is hét jogviszony él egymás mellett, amelyek nem csak szabályaikban, hanem elveikben is eltérnek. A fix illetményalap a köztisztviselőknél 2008 óta 38 650 forint, az erős érdekérvényesítő szerveknél viszont az átlagkereseti alap folyamatosan emelkedik. A szabad munkáltatói mérlegelés objektív kritériumok nélkül szerinte csak a munkáltatói önkényig vezet.
Mélypataki szerint az állam gyakran úgy reagál, hogy az erőt mutató területnek hirtelen illetményt emel vagy pótlékot ad, a másikat pedig megpróbálja lenyomni. A szociális területen a pótlékemelés néha nullára jött ki, mert a pótlék bármikor elvehető. Az indoklás rendre ugyanaz: a központi költségvetés, illetve az uniós források hiánya. Csóti hasonlata szerint a közszolgáltatásokat oszloptársadalomként szervezték meg, amelyben az egyes ágazatok csúcsain lévők egyeztetnek egymással, a leszakadók felzárkóztatása pedig kimarad.
A statisztikai elemzés meglepetést hozott: bár az egységes bértáblák miatt nem kellene nemek közötti bérkülönbségnek lennie, ágazatonként mégis jelentős a különbség, az átlagos eltérés sokszor 10–15 százalék. Ez olyan területeken is igaz, ahol zömmel nők dolgoznak. Mélypataki szerint az illetményeltérítés és az üvegliftjelenség magyarázza ezt: tipikusan női közegből is férfiak emelkednek vezetői pozícióba. A nők átlagos hátránya a tavalyi adatok szerint 17 százalék volt.
Ludányi szerint a teljes újragondolásban a lehetséges alkotmányozási folyamatot követően lenne érdemes gondolkodni, egyetlen ágazat béremelése viszont a jelenlegi szabályok között is megoldható. Mélypataki a közalkalmazotti bértáblát jórészt kidobná, vagy csak az alapelveit tartaná meg, és fontosnak nevezte, hogy a megoldás ne egy kormányzati ciklusra szóljon. Csóti zárszavában hangsúlyozta, hogy a szakszervezetek nem konzultációt akarnak, hanem intézményes érdekegyeztetést, mert szerinte e nélkül nem lesz változás.
