Nem napelemekre, hanem árvízvédelmi szirénákra lett volna szüksége Nepálnak
Az antalyai ENSZ-klímacsúcs a nepáli tragédiára irányítja a figyelmet, ahol augusztus végén jég- és sziklaomlás söpört végig az ország északi részén. A katasztrófában több mint 1400 ember halt meg, ötezren eltűntek, a helyreállítás költségei közel 5 milliárd dollárt tesznek ki, ami az ország gazdaságának mintegy egynyolcadát jelenti.
A katasztrófa után az ENSZ éghajlatügyi vezetője, Simon Stiell kijelentette: a klímaváltozás miatt az ilyen tragédiák „sokkal valószínűbbé, gyakoribbá és súlyosabbá” válnak. Bill McKibben klímaaktivista szerint a nepáliak „nem felelősek azért a válságért, amely halálukat okozza: mi vagyunk azok”. A World Weather Attribution csoport szerint az ember által okozott felmelegedés körülbelül 1,5 °C-kal emelte a himalájai nyári hőmérsékletet, ám ők is úgy fogalmaznak, hogy a klímaváltozás „inkább egy már meglévő geológiai adottságokra ható destabilizáló tényező, mintsem alapvető ok”.
A Trishuli-völgyben az árvíz akkor válik tömeges áldozatokat követelő katasztrófává, ha a vonulási útjában lévő embereket nem figyelmeztetik időben. Egyes területeken túl közel voltak a lakók ahhoz, hogy riasztani lehessen őket, másoknak viszont 40 percük volt a menekülésre. Bidurban Rajendra Dawadi igazgató mintegy 900 diákot evakuált percekkel azelőtt, hogy az árvíz elsodorta az iskolát, de figyelmeztetése szájról szájra terjedt, nem sziréna segítségével.
Nepál saját kárfelmérési jelentése a megfigyelőrendszer fejlesztését, a megrongálódott mérőállomások helyreállítását, valamint a folyók mentén szirénák és SMS-alapú riasztások kiépítését sürgeti. Ennek kezdeti költsége mindössze 2,3 millió dollár.
Nepál nem szenvedett hiányt klímavédelmi forrásokból. A fejlesztési források közel 30%-a klímavédelemre ment: 2020–2024 között több mint 3 milliárd dollárt különítettek el erre, sokféle projektre szétosztva. Közel félmilliárd dollár ment villamosvezetékekre és okosmérőkre, hogy a fosszilis energiaforrásokat vízenergiára cseréljék egy olyan országban, amely már így is szinte teljes áramellátását vízenergiából fedezi. A német segélyprogram 6 millió eurót – az árvízvédelmi riasztási rendszer költségének háromszorosát – szánt napelemekre.
A Világbank 2024-től induló, 150 millió dolláros, a katasztrófákkal szembeni reziliencia növelését célzó programja az előrejelző rendszerek fejlesztését ígérte, végül a forrásokat többek között a szárazság és az erdőtüzek kezelésére, a hőhullámok elleni védekezésre és építési szabályok betartatására osztották szét. A Zöld Klíma Alap 2020-ban 27,4 millió dollárt hagyott jóvá a Gandaki folyó vízgyűjtő területének ellenállóbbá tételére, de egyetlen dollárt sem fordítottak szirénákra vagy árvízriasztási rendszerekre: a pénz jelentős része öntözésfejlesztésre, gazdálkodói képzésekre, ökoturizmusra és egy nemek közötti egyenlőséget célzó cselekvési tervre ment. Egy másik, 50 millió dolláros, szenzorok, szirénák és tartalék kommunikációs rendszerek kiépítését célzó projekt hét éven át várakozott a finanszírozási jóváhagyásra, amelyre végül 2025-ben került sor; a beruházás idén márciusban kezdődött, és a tervek szerint 2033-ban fejeződik be.
A Meteorológiai Világszervezet becslése szerint a szegény országokban a korai előrejelző rendszerekre fordított 800 millió dolláros beruházás évente 3–16 milliárd dollárnyi kárt előzhetne meg. Bangladesben az 1970-es ciklon több mint 300 ezer ember életét követelte, 2007 óta azonban az előrejelzéseknek, a menedékhelyeknek és a rendszeres gyakorlatoknak köszönhetően a ciklonok miatti halálesetek száma évi 200 fő alatt maradt. Világszerte több mint 97 százalékkal csökkent az éghajlattal összefüggő katasztrófák halálos áldozatainak száma az elmúlt évszázadban, ami szinte kizárólag a növekvő jólétnek és a jobb felkészültségnek volt köszönhető.
Nepálban a mélyszegénységben élők aránya az 1995-ös 55 százalékról 2022-re 1 százalék alá csökkent. Az ország gazdasága 1996 óta átlagosan évi 4,2 százalékkal növekedett, de a legtöbb dél-ázsiai gazdaság ennél gyorsabb ütemben bővült. A szükséges intézkedések régóta ismertek: növelni kell az energiatermelési kapacitásokat, javítani kell a közúti infrastruktúrát, csökkenteni kell a szabályozási akadályokat, valamint kedvezőbb feltételeket kell teremteni a külföldön dolgozó nepáliaknak, akiknek hazautalásai a gazdaság negyedét fedik le. Egy gazdagabb Nepálban stabilabb hidakat építenének, körültekintőbben választanák meg a gátak és utak helyét, gondoskodnának a mérőállomások folyamatos működéséről, és saját forrásból finanszíroznák a szirénarendszerek kiépítését.
Ha a mostani klímacsúcs valóban fejet akar hajtani a Trishuli-völgyben elhunytak emléke előtt, akkor finanszíroznia kellene azokat az árvízvédelmi riasztórendszereket, amelyek kiépítése elmaradt, majd hagynia kellene, hogy Nepál gazdasága a saját útját járva növekedhessen.
