Nem biztos, hogy a csapadékhiány a pusztító aszály elsődleges felelőse
A Meteorológiai Világszervezet szeptember közepén közzétett jelentése szerint 2025 a világ folyói számára több mint három évtizede az egyik legszárazabb év volt. A dokumentum rámutat, hogy folytatódik a Föld édesvízkészleteinek hosszú távú csökkenése és a gleccserek visszahúzódása, ami komoly következményekkel járhat a társadalmakra és a gazdaságokra nézve.
A jelentés átfogó képet ad a teljes vízciklusról: a folyami vízhozamról, a talajvízről, a növényzet és a talaj együttes párolgásáról, a szárazföldi víztárolásról, valamint a hó és a jég állapotáról. 2025 az eddigi legmelegebb évek közé tartozott, az év vége felé gyenge La Niña-hatás alakult ki, az indiai-óceáni dipólus pedig túlnyomórészt negatív volt, ami befolyásolta a csapadékmennyiséget.
2021 és 2025 között az Amazonas- és a La Plata-medence, Észak-Amerika, Közép- és Kelet-Afrika, Közép-Ázsia, valamint a Közel-Kelet jelentős részein ismétlődően a normálnál alacsonyabb folyóvízhozamot figyeltek meg. A szárazföldi vízkészletek 2014–2016 óta tartósan csökkenő tendenciát mutatnak, és egyre nagyobb területeken tapasztalhatók a normálnál alacsonyabb vízállású állapotok.
2022 és 2025 között tartós talajvízhiányt figyeltek meg Amerika, Európa, a Közel-Kelet, India, Dél-Afrika és Ausztrália egyes részein. A normálnál alacsonyabb vagy jóval alacsonyabb talajvízszintek Közép- és Kelet-Európában is többéves kiszáradási tendenciára utalnak.
A 2025-ös hidrológiai évben a gleccserek 408 gigatonna tömeget veszítettek, ami 1,1 milliméteres tengerszint-emelkedésnek felel meg. Ez volt a negyedik egymást követő év, amikor minden jelentős gleccserrel rendelkező régió nettó tömegvesztést regisztrált. Egyes kisebb gleccserek által dominált régiók, köztük Közép-Európa, már elérhették a vízállapot csúcsát.
2021 és 2025 között Dél-Amerika La Plata- és Amazonas-medencéiben, a Közel-Keleten és Afrika szarvánál tartós, több éven át tartó aszály uralkodott, míg Nyugat- és Közép-Afrikát, valamint Délkelet-Ázsiát ismétlődő súlyos árvizek sújtották. Ázsia és Afrika voltak a leginkább érintett régiók, több afrikai országban két vagy három egymást követő évben is súlyos árvizek történtek.
Dél- és Délkelet-Ázsiát összetett trópusi ciklonok és heves monszun sújtották, amelyek Srí Lankán, Pakisztánban, Vietnamban, Indonéziában, Thaiföldön, Malajziában és a Fülöp-szigeteken akár 3600 halálesetet is okoztak. A Melissa hurrikán Jamaikán a GDP 41 százalékának megfelelő károkat okozott, a Ditwah ciklon Srí Lankán a GDP körülbelül 4 százalékát kitevő károkkal járt.
Súlyos aszály sújtotta Kelet-Európát, a Földközi-tenger térségét és a Közel-Keletet, és visszatért Afrika szarva térségébe is, miután az egyik legszárazabb október–decemberi időszakot regisztrálták.
Az európai aszályok hátterében a párolgás is áll
A Nature-ben megjelent, Európával foglalkozó tanulmány szerint az elmúlt évtizedekben a kontinensen gyakoribbá és súlyosabbá váltak az aszályok. Ezt két fő mechanizmus idézi elő: a nagy léptékű légköri cirkuláció eltolódásai, valamint a felmelegedés okozta termodinamikai változások, amelyek növelik a párolgási igényt és befolyásolják a csapadékképződést is.
A szerzők szerint a cirkulációs változások által kiváltott hatások jelentős szerepet játszanak a hosszú távú nyári kiszáradásban. Ezek a változások teszik ki a közép-szélességi Európában 1980 óta megfigyelt nyári talajnedvesség-csökkenés mintegy 55 százalékát, és a megnövekedett légköri telítettségi hiány körülbelül 42 százalékát.
A World Weather Attribution elemzése szerint a 2026-os európai aszály a tartós csapadékhiány és az extrém hőség együttes jelenléte miatt rendkívül súlyos válságot idézett elő az egész kontinensen. Bár Nyugat-Európában nem mutatható ki hosszú távú trend a csapadékmennyiség csökkenésében, Kelet-Európában pedig a hosszabb csapadékösszegek kismértékű növekedést mutatnak, a légköri párolgási igény a felmelegedés következtében drasztikusan megnövekedett.
A tanulmány szerint a 2026-os évhez hasonló magas párolgási értékek az emberi tevékenység okozta klímaváltozás miatt Nyugat-Európában körülbelül 80-szor, Kelet-Európában pedig 40–210-szer valószínűbbé váltak. Emiatt a talajnedvesség-hiány Nyugaton mintegy ötszörösére, Keleten pedig 11–18-szorosára növekedett az iparosodás előtti éghajlathoz képest.
Egy további 1,4 Celsius-fokos felmelegedés esetén a talajaszályok valószínűsége a jelenlegi szinthez képest megduplázódik. Mivel az egyes tagállamok aszálykezelési tervei eltérőek és a vízgazdálkodási infrastruktúra több helyen elavult, az EU által 2025-ben elfogadott Vízreziliencia Stratégia végrehajtása és az egységes szakpolitikai lépések elengedhetetlenek a jövőbeli kockázatok mérsékléséhez.
A kutatások ezért hangsúlyozzák, hogy a közép-európai aszályok elsődleges felelőse nem a csapadékhiány hosszabb időtartama, hanem a hőség okozta extrém párolgási kényszer.
